Ekkor rendezhet olimpiát Magyarország – ehhez politikai konszenzusra is szükség van

„Hiszek abban, hogy lehet egyszer egy olyan nagy ügy, amelyért mindenki összefog és hasznot hoz az országnak.”

Egyetlen kivétellel minden magyar versenyző elődöntőbe jutott kajak-kenuban, beleértve női kajak négyesünket és a Balla Virág, Takács Kincső kenu kettest 500 méteren.
A pénteki magyar versenynap már csütörtökön 22.30-kor megkezdődött, ugyanis ekkor állt rajthoz 50 km-es gyaloglásban Helebrandt Máté és Venyercsán Bence. A két magyar remekül helytállt a 17. és a 20. hellyel. A szabadfogású birkózó, Muszukajev Iszmail megnyerte az első meccsét, majd kikapott. A ritmikus gimnasztikázó Pigniczki Fanni is megkezdte szereplését a játékokon – számolt be a nemzetisport.hu.
Adolf Balázs az elődöntőben
Egyetlen kivétellel minden magyar versenyző elődöntőbe jutott kajak-kenuban a tokiói olimpián, beleértve női kajak négyesünket és a Balla Virág, Takács Kincső kenu kettest 500 méteren. A férfi kenu egyes 1000 méteren szereplő Adolf Balázs szállította a legnagyobb durranást: a kétszeres olimpiai bajnok és címvédő Sebastian Brendelt maga mögött tartva egyből bejutott az elődöntőbe. Férfi kajak négyesünk viszont 250 méter után elengedte a közvetlen továbbjutást, de aztán a reményfutamból megoldotta, a kenu egyesben induló másik magyar, Fejes Dániel viszont a reményfutama után kiesett.
Kiváló magyar gyaloglás
Kiváló magyar szereplést láthattunk az 50 km-es gyaloglóversenyen: Helebrandt Máté a 17., Venyercsán Bence a 20. helyen végzett az 59 fős mezőnyben. A győzelmet a lengyel Dawid Tomala szerezte meg.
Muszukajev még küzdhet a bronzéremért
Muszukajev Iszmail megnyerte a meccsét a nyolcaddöntőben a szabadfogású férfi birkózók 65 kg-os küzdelmében, 9:6-ra győzött az argentin Agustín Destribats ellen. A negyeddöntőben viszont vereséget szenvedett a 2018-as év világbajnokától, Otoguro Takutótól. Ha a japán bejut a döntőbe, akkor Muszukajev még küzdhet a bronzéremért a visszavágón.
Pigniczki a 21. helyen
Az egyetlen magyar ritmikus gimnasztikázó, Pigniczki Fanni is megkezdte szereplését a tokiói játékokon, s az első, labdával végrehajtott gyakorlata után a 21. helyen áll a 26 fős mezőnyben.
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor